Le Café de Capucine

Sohasem gondoltam volna, hogy azoknak az embereknek az igényeit is ki tudja elégíteni az utazási ipar, akik ugyan kicsit lusták, de menni akarnak.

Tanulni akarnak valamennyit, de csak módjával. Mozogni akarnak, de nem túl sokat. Látni akarnak, szemlélődni, de nem egy gyalogló ember sebességével. Közösséget akarnak, de úgy hogy ha akarnak, kicsit vissza is tudjanak vonulni.

Az emberek nagy része nem rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy magukkal vihessenek egy binyiglit külföldi kóborlásaik során, mert teszem azt, repülővel jutottak a célállomásra. Vagy nincs arra idejük, hogy beiktassanak egy túrát.

Tudod, a csellistáknak is külön helyet kell venniük a  hangszernek, ha messze koncerteznek, milyen pénzekbe kerülne, ha úgy jelennél meg a kisajtóban, hogy a válladon van a bicikli.

Vannak kezdetleges változatai annak, ha mérsékelten gyorsan akarod megtekinteni egy térség, vagy város nevezetességeit, Pl: nagyvárosban közösségi bicikli kölcsönzés (velo vagy a bubi), napijegy a kölcsönzős bácsitól a Balaton parton, limbó hintó, autóra felerősített objektumok, autó mögé erősített bicikli tartó kinövés.

Persze a biciklis, túrázós programmal másnál ki lehetne verni a biztosítékot, akinek az minden vágya, hogy időben odaérjen a svédasztalhoz és sétatávolságnál közelebb legyen a part, majd miután hazajön, a rokonság mosolyogva konstatálja, hogy:

– Bécikém, felszedtél kicsit. 

– Jaj, ne tudd meg, már ezért megérte elmenni. Életemben nem zabáltam ilyen sokat, mint nyaralás alatt. Kivéve a tavalyit, vagy az azelőttit.

No, nekem ez a hozzáállás egyszer kétszer elment, mert imádok enni, de mindig ott volt a hiányérzet, hogy nem ezért jöttem ide, mert hajt a megismerés vágya. Tanulni akarok…meg enni, meg kicsit fürödni, meg mozogni.

Valaki ezeket a lehetőségeket összegyúrta egy olyan szuper programmá, ami egyesíti magában a kultúrát, a lassú szemlélődést, kényelmesen elfogyasztott ételeket, a testmozgást és a szelet az arcodon, úgy hogy neked “csak” fizetned kell.

Annyira zseniális, hogy egyszer mindenképp el akarok menni egy ilyenre, vagy többre. 

A felállás a következő: kb 15-20 fős létszám egy buszon vagy repülővel kimegy az adott országba és egy másik szállítóeszköz kiviszi az iroda saját cangáit, amikhez tartozik egy ember, aki beállítja és baj esetén megjavítja őket. Megérkezik a csipet csapat mondjuk egy toszkánai vendégházba, ahonnan minden nap szerveznek egy biciklitúrát. Csillagtúra röviden.

Ha pihenni akarsz otthon maradsz a medence mellett egy pohár valamivel a kezedben. Aki megy biciklizni, idegenvezetést kap és egy kellemes tempóban tudja megnézni a nevezetességeket. Süti a nap, mozog, élvezi a tájat, nézelődik.

Kiaknázatlan lehetőség a turizmusban ennek az ágazatnak a fejlesztése és versenyhelyzet teremtése, hogy ne lenne ilyen borsos az ára. Annyira nem, ha belegondolsz, hogy kiutaztatnak valahova, ott kapod a kosztot kvártélyt, idegenvezetést, programot, javítást.

Képek forrása: https://www.pinterest.com/vankosalom/bicikli/

Nagymamám világított rá a tényre ami nekem az agyamig sem jutott el:  -Jobban izgulok mint te, már csak 5 hét az esküvőig! 
Hoppá.
Szombat reggel kipattant a szemem és egy húzódó projectemet csináltam meg: rövid és hosszú fátyol ráapplikálva valamilyen hajdíszre, hogy ne kelljen hajtűkkel bajolni. Csak a fejembe nyomom és ha már nem kell, repítem is a sarokba egy mozdulattal.
Itthon még nem láttam hasonló, rövid fejdíszt, az esküvő ipar szereti a drámai megjelenést, szinte kötelező az ún. kápolna uszály. Szerintem túlzás, nem érzem jól magam egy olyanban.
Az idősebb korosztály miatt én is készítettem egy hosszú változatot, hogy amekkora felháborodást a rövidke okoz, visszahozza a reputációmat fél órával később a másik.
Úgy vagyok vele, hogy bevállalom a majomparádét, hogy ilyen módon köszönjem meg a gondoskodást és a szeretetet. Tudom, hogy nem ez számít, ha nekik ez fontos akkor legyenek boldogok, hogy így láthatnak.

Az én kedvencem az ún. birdcage veil, szó szerinti fordításban a madárkalicka fátyol, ilyet csináltam magamnak. Volt egy hajráfom, az alá varrtam a tüllt. Játékos, stílusos, nem is kell több. 
Cuki lett!
Hozzávalók:
40×60 cm tüllanyag
egy hajráf, vagy nagyobb csat amire rátehetjük
tű, cérna
ilyen alakot kellett kivágni a tüllből:

Egy másik blogon találtam, itt. Az én képemen nem volt ennyire egyértelmű.
1. kivágtam a trapézformát
2. a kék vonal mentén végigférceltem
3. meghúztam a cérnát és összekötöttem. A biztonság kedvéért néhányszor áthúztam oda vissza, hogy többszörösen fogja.
4. A hajráf hátulja ápol és eltakar, ahogy tudtam, rávarrtam.
5. Kész, próbálható, csodálható. Álmosan, csík szemekkel, pizsamában is jó hordani.

Olyan régen vagyok egy állandóan dicsérő ember szerelmese, hogy el is felejtettem, milyen lemondani az ételről, szabályokat betartani az étkezésemben, hogy ha valamit megkívánok, mérlegelnem kell, hogy tényleg szükségem van e arra az ínycsiklandozó frissen roppanó sült krumplira, vagy beletemethetem e az arcom egy tejszínhabos kávéba. 

Ismerem, milyen volt megmagyarázni magamnak, hogy nem kell az nekem, hogy a korgó gyomromat este egy hangzatos reggeli ígéretével altassam el. Egy hónap múlva lesz az esküvőnk és a külvilág elvárásai és a saját magam hiúsága miatt néhány kilót le akarok szikkasztani magamról. Szigorúan azzal a felkiáltással kampányolok az embernek, hogy csakis az esküvői menü betermelése és helye miatt. Tudod, ások egy gödröt azért, hogy még egy talicska földet belehordjak.

De még így sem tudok nemet mondani, ha a kedvenc ételemet főzöm, a bolognait. Az ember, ha végignéz a hozzávalókon, egy barátságos, laktató ragut kap, paradicsom, hagyma, hús. Az étel fenéknövelő hatásáért nem maga a szósz, hanem a köretként feltálalt tészta a felelős. Ezt a gondolatot szem előtt tartva felváltottam egy kis sült zöldséggel, a cukkinivel. Annyira jó lett, nem is akarom máskor tésztával megenni!

Két személyre kijön egy közepes cukkiniből a köret, az embernek felkeverheted felesbe tésztával, hogy jól lakjon.

De magában hibátlan. Rátépkedhetsz kis mozzarellát, kevés bors és kész. 

Szeleteld fel a cukkinit kevés vajon, forró serpenyőben pirítsd kevés sóval és borssal. Nem nagyképűsködnék azzal, hogy ez egy “recept”, csak egy hedonista nüansz, ami még egészséges is. 

Szeretném felhívni a figyelmet a kis gazra, az ablakunkból szedett rukkola kezdemény, türelmetlenül várom, hogy teljesen kifejlődjön, hogy nem bírtam ki, hogy ne biggyesszek rá egyet. 

Nagyon élvezem, hogy megint sütkérezhetünk, izzik a tárcsa alatt a fa, ha rajtam múlna, egész évben lenne főzőcskézés az udvaron.
Az egész évet annyira veszem komolyan ebben az esetben, hogy a családom rákapott a karácsonyi, bográcsban főzött halászlé ízére, mert az tábortüzet nem válthatja fel semmi. Ha idejük engedi ott készül minden évben. 

Múlt héten is olyan jóféle kojtos szaga volt az összes ruhámnak, mikor levetettem őket, hogy a mosás előtt még vissza vissza tértem a diófából égetett tűz füstjére mielőtt bedobtam a gépbe.
Nem csak ez a jó, hanem az tartja egyben ezt a dolgot, hogy mindig van olyan családtagod aki “jobban tudja” amit éppen csinálsz és az idő arányában egyenesen egyre idegesebben ki akarja venni a kezedből, nehogy elrontsd. Ez rád is vonatkozik fordított esetben.
Aki nem tudja jobban, vagy nem érdekli, hogy hogyan csinálod, azzal egy jóféle pohár borral meg lehet beszélni a hét történéseit, vagy csak csöndben egymás mellett nézni a tüzet.
Az ember vallja azt a nézetet, hogy a modern ember tábortüze a tv, egy igazi semmi doboz. Bár tüzet nézni jobb.  

Egyszer majd lesz egy saját kertünk és meg fogjuk építeni ezt a kis kupolát, hogy a nyári időszak április végétől október elejéig tartson. Kezdjük tél végén egy cserépedényben sütött töltött káposztával, nyáron a laposaké a főszerep, kemencés langalló, pizza, középen kereszttel megjelölt zsömlék és pici cipó.
Ősszel pedig zizegősre aszaljuk a gyümölcsöket, amit az augusztus és szeptember gurított a lábunk elé. Télen csak az íze miatt néha készülhetne benne vastag aljú vasserpenyőben disznótoros hurka és kolbász lassan sütve, vagy rotyoghatna benne marhapörkölt sok hagymával és vörösborral.

Amint látjátok, egész évben jó szolgálatot tehet egy ilyen sütő, barátságos számú fával üzemel.   
Le lehet tölteni jutányos áron elkészítési útmutatókat, de ha még egy kicsit tovább keresgélsz ingyen is megkapod.
Nem kell túlmisztifikálni a felhasznált anyagokat, talán azok a legjobbak, amik az udvaron elfekvőben vannak és nem éghetőek. Ha máv dolgozók házainak alapjába belekerülhetett néhány méter sín akkor, nekünk sem okozhat néhány tucat téglát elkuncsizni egy rokontól, vagy válaszolni egy “ingyen elvihető” hirdetésre a környékünkön.

A végeredmény akkor is bájos lesz, ha a világ rajtunk kívül eső része csak megmosolyogja. Nem ők cipelték haza az agyagot, nem az ő kezük alatt omlott össze az a sz#r mert rosszul rakták fel.
A miénk alatt, mert mi voltunk, akik elég kitartóak voltak, hogy egy ilyen “ojektumot” nem hagytak a papíron, vagy egy számítógépes mappában. Tudniillik, álmokban és bárcsakokban nem lehet semmit megsütni.
Olyan mint az apukám által összetákolt bográcsozóhely. Nem lőtt kisvadra, azt mondta egyszer csinál ilyet, az is szólaljon meg, legyen olyan bonyolult. Nekünk biza nyolcszögletű alappal és párkánnyal rendelkező tűzrakóhelyünk van, hamuráccsal és kürtővel.
Potyog róla a csempe, a nyolcszögek sugarai eltértek, viszont olyan büszkék vagyunk rá, mert sok munkája volt benne.
A kutyák szeretik, mert alatta nem kapnak napszúrást ha a fejük alá ér, más napozik rajta, anyukám telerakja virágokkal, hogy apukám agyvérzést kapjon attól hogy megszentségtelenítette a remekművét, a többi ember rendeltetési céljának megfelelően használja.
Egy a lényeg, az életünk része lett, amiért megépült azt hozza.     

Képek forrása: https://www.pinterest.com/vankosalom/outdoor-ideas/

Gattyán György egyszer azt válaszolta arra a kérdésre, hogy mitől érzi gazdagnak magát: “- Attól, hogy ha üres kézzel, bőrönd nélkül utazhatok.”
A kijelentése az én agyamban egy tárgy mellett kötött ki, aminek készíttetéséről leszoktunk. Fogyasztunk, pedig a nagymamánnak még kis lábára készítetett cipő esett ki a lyánykori ruhái között. Mai napig megvan és ugyanolyan szép és cirka 50 éves darab.
Egyszer ha gazdag leszek, azt a luxust meg szeretném magamnak engedni, hogy külön nekem készítsenek cipőt.

Miért luxus? Nézzétek meg az árakat. Némelyiknél viszont
gondolkodóba estem, hogy ha tényleg annyira szépen van kikészítve,
minőségi a talpa, a felhasznált anyagok és olyan időtlen a design,
lehet, hogy érdemes lenne befektetni.
Gondold végig: vegyünk egy
kellemes, 4 cm-es sarokkal rendelkező szolid szaladgálót, megvan másfél
éve. A deichmannban 8000 ft volt leértékelve.
Szeretem a bőr cipőket,
ahogy idomul a kis gazdájához és idővel úgy érzed benne, hogy
mezitnike-ban jársz.
Magam és környezetemet szaglóérzékét
figyelembe véve nem szoktam műanyagot venni, de így sem tudom kikerülni,
mert a sarkot abból gyártják. Itt a gyenge pont. A bőr idővel
fényesedik, no problem, de a műanyag kopik addig a pontig, amikor
megsarkaltatod majd max 2-3 mérsékelten hordott év után fájó szívvel le
kell selejtezned és veszed a következőt. Mindennek csak ára van, értéke nincs.
Pedig a szívem majd megszakad egy kedvenc darabnál.
 
Ha
tudnám, hogy a kiscipőm 10 év múlva is cipő lesz, elgondolkodnék egy
kézi darabon. Vannak magyar példák, sőt, férfi cipő készítésben külön
megállót kreáltak a tripadvisor-on egy budai suszternak, hogy a túrista
hazaérkezés után a budapestes póló mellett egy lábra igazított cipőnek
is örülhessen. Elvileg a nők is hordanak cipőt nem? Nekünk miért nem
jár?
Van még “egyéb”, de fölöttébb távol állnak attól, hogy mindennapos viseletként akarjam felvenni a felkínált darabokat.
Kuriózumként kezelik, nagy úgy, mint ami valójában: egy minden napi
használati eszköz, ennek megfelelő igényekkel, amik a legmagasabbak.
Akit már tört be lábbeli, tudja milyen sok dolog lehet fájdalmas egy új
cipőn, azon még rosszabb amit minden nap fel akarunk venni.
Csak
egy saját tapasztalat: a kényelmi cipőm jó volt méretében, viszont a
nagylábujjam felett pont eltalált egy ideget az egyik varrás, amit úgy
érzékeltem járás közben, hogy egy madzagot húzgálnának egészen a
csípőmig, a szemem ugrott ki néha ettől. Egészen új kontextusban
értettem meg, hogy:  Minden mindennel összefügg.
Források:
https://www.etsy.com/shop/Keymandesign?
https://www.etsy.com/shop/RoniKantorShoes?ref=l2-shopheader-name
https://www.etsy.com/shop/WalkByAnatDahari?ref=l2-shopheader-name

Ui.:
Felszólítok minden ügyes kezű embert, hogy ne elégedjen meg szellemi
munkával és diplomával, alkosson! Ne pazarolja el a teremtő erejét, ha
érzi magában a
kedvet valamilyen szép mesterség kitanulásához! Korongozzatok,
neveljetek szóló szőlőt s mosolygós barackot, készítsetek bort és
befőttet, kárpitozzatok, készítsetek magatok bútort, vagy épp csináljatok nekem egy szép cipőt.

Olyan szép, meghatódom tőle.

Nem vállalkoztam többre, mint arra, hogy csökkentsem a P. nagypapájának kertjében burjánzó spenót mennyiségét, amivel már mindenki úgy van, hogy esszük, esszük de MÉG mindig van. Azt mondom sohasem legyen nagyobb bajunk.
Egész életemben előtte nem láttam ilyen nagy leveleket, amiket spenótnak neveztek. Le kellett volna fotózni, némelyik akkorára nőtt godzilla volt, hogy betakarhatta volna az arcom.
Gondolkodtam rajta, hogy mi lenne ha a lefagyasztanám, vagy eltenném befőttnek. Nem…nem lenne egy szép látvány ahogy a haragoszöld nem túl bizalomgerjesztő üvegek szemeznének velem a kamra legsötétebb sarkából. Arról nem is beszélve, hogy nemhogy egy gyereket, egy felnőttet is kergetni lehetne vele és nem elég erős érv az, hogy: de, finom!

Nem egy olyan zöldség ami a szépérzékünkre hat, viszont én nagyon kedvelem. River Cottage Hugh fogalmazta ezt meg legjobban: ez nekem olyan, mint a csokoládé sós és zöld megfelelője, ízlelgetem és belefeledkezhetünk. 

Az ötlet onnan jött, hogy hetek óta anyukám húzza előttem a mézes madzagot, hogy de jó töltött káposztát csinált. Már vége a téli szezonnal, valami könnyebbet akartam és nem mellesleg, nem szeretek ételt kidobálni, nemhogy egy biogazdaságból származót még inkább nem.
Nem találtam a spenóttal kapcsolatban túl sok elkészítési módot. Beledobom a főzelékbe, vagy egy quiche-be de tovább nem kísérleteztem vele.
Nem tudtam hogy egy adott fűszerrel hogy jönnének ki, így biztosra mentem, annyi ízesítés van benne, amit egy főzelékbe beletennék. Fokhagyma, só bors.
A húst nem hagyhatom ki, mert kell az energia és anélkül magamban enném kétpofára, mint egy legelő lábasjószág.

Jó alternatíva, máskor is meg fogom csinálni, mert különleges ízt adott a húsnak és kiváló diétás fogás.  Persze mindig bele lehet kötni valamibe, de összességében az.
Nosztalgiáztam és a kétezres évek elejének klasszikusát néztem, miközben töltögettem a káposztára hasonlító batyukat. Ez volt a gyakorlókör, ha spenótba bele tudom tölteni, a káposzta már nem fog szétesni, ha odakerülök.
Kitérő: Vicces volt, hogy milyen komoly pofával néztem tizenévesként a Pensgét és hogy mennyire telik az idő, háziasszony lettem, filmezés közben spenótot töltök. Vajon hatvan év múlva is lesz kívánság kosár? Az unokák a születésnapomra a world war z, a Jurassic park konyhás üldözésével, vagy a Gyűrűk ura egyik örök jelenetével köszöntenek fel?
Nem irányítom az írást filmes vakvágányra, jöjjön a recept.

Hozzávalók:  (2 személyre)
30 dkg darált sertéshús
30 dkg spenótlevél
1 kis doboz tejföl
0,5 dl tej
5 dkg sajt
3 gerezd fokhagyma
1 tojás
2 tk só
kevés őrölt bors

Elkészítés: a húst sózzuk meg és borsozzuk, üssük bele a tojást és reszeljük bele a fokhagymát.  Keverjük meg. A spenótot mossuk meg,  Töltsük meg kevés hússal a leveleket, csavarjuk fel és szorosan tegyük egymás mellé őket egy sütőtálba. Ha betelt és elfogyott a töltelék és/vagy a levél keverjünk fel egy kis tejjel és pár dkg sajttal egy tejfölt és öntsük vele nyakon. Előtte reszeljünk bele 2 gerezd fokhagymást és a másik tk sót és kevés borsot. Forgassuk körbe, hogy a szósz mindegyik kis görcsöt eléje. Takarjuk le egy alufóliával és süssük fél órát sütőben. Az utolsó 10 percre takarjuk ki és reszeljünk még rá kevés sajtot, hogy rápiruljon.
Köretként szervírozhatunk főtt rizst hozzá.

Cafuné: az a tevékenység, amikor valaki haján végigfuttatod az ujjaid. A szó olyan bájos mint a jelentése.

A blogban már említettem, hogy az a fajta nyelvtanuló vagyok, aki nem tudja helyesen, csak műveli és reménykedik a jó eredményben. Nem akarok úgy csinálni, mintha értenék hozzá, csak szeretem olvasni, hallgatni, napi szinten piszkálgatni az angolt.
De attól teljesen elgyengül a szentimentális szívem, amikor olyan különleges szavakra bukkanok ami csak abban a nyelvben található meg. Olyan speciális, ritka esetekre alkalmazzák, hogy egy idegen számára nem lefordítható, csakis körülírható.Nekem ezek a kirívó esetek a gondolkodás eltéréseire mutatnak, amit imádok fürkészni.
Mást annyira megihlettek ezek a fura szépségek, hogy egy nagyon jópofa és dekoratív illusztráció sorozattá nőtte ki magát.
Ránéztem egy nyelvész fórumra, ahol ebben a témában értekeznek, mely magyar szó fordítása okozta nekik a legtöbb gondot, Van e egyszavas kifejezés ezekre?  Merítés:
hosszúlépés, kocsmatöltelék, tollbamondás, angyalbögyörő, rézfas#ú bagoly, tepertő, estebéd… stb stb 
Találtam egy magyar-román kezdeményezést, akik illusztrálják a fent említett szavakat. Anyukám legnagyobb gyerekkori félelme plakáton. Az angyalbögyörő pedig klpofolt, mustárral megkent, feltekert és bepanírozott hús. Lehet hogy nem, anyukámból kinézem, hogy csak azért használta rá ezt a szót mert tetszett neki a pikantériája.

https://www.facebook.com/hungarom?ref=ts&fref=ts
https://www.neonmob.com/collection/untranslatable-words/

Torschlusspanik: Kapuzárási pánik, attól való félelem, hogy a korunkból adódóan lemaradunk valamilyen lehetőségről.

 Gufra: az a víz mennyiség amennyit a kezedben tarthatsz. Erre tudok egy régi konyhás kifejezést, még a század elején használták, leginkább lisztre: összmarék.

 Tretar: a “tar” jelent egy csészényi kávét, a “patar” az újratöltést. Majd megkérdezem Emesét erről. A tretar gondolatom szerint azt az állapotot jelentheti, amikor mindig van még egy falat keksz az utolsó kortyhoz és épp annyi keksz marad, hogy egy kicsit rá kelljen önteni a kávéból. Végtelen körforgás.
 

 Palegg: minden ennivaló amit egy szelet kenyérrel meg tudsz enni.

 Kyoikumama: az az anyuka aki könyörtelenül nyomja a gyerekét az egyetemi célkitűzés, eredmény irányába. (vajon miért a japánoknak van külön kifejezése erre? Legalább olyan meglepő, hogy japánul van külön szó arra, ha valaki a sok munkába hal bele. Lazítsatok!)

Tingo: Az a tevékenység amikor egy baráttól addig kéregetsz kölcsön ezt-azt, hogy fokozatosan mindent kölcsön ad.

 Luftmensch: légvár építő. Az eredeti szó jelentése: “levegő ember”, az álmozó, akinek az egyik lába a felhőn maradt.

 Baku-shan: egy gyönyörű fehérnép, (még egy listába való kifejezés) addig, amíg meg nem fordul. Rokon szó lehetne a “Mona Lisa” az a helyzet amikor távolról valaki jól néz ki, szépen vagy “összerakva” (ez is annyira kifejező, össze rakta a kinézetét) de közelebb mész és csak a festéket látod.

   L’appel duvide: az üresség, a tér hívása. Az az ösztönös késztetés, ami egy magas épületről való leugrásra sarkall.
ui: Engem biztos nem, lépcsőn is kísérővel megyek.

Én semmin, már csak azért sem mert tesómmal állandóan szívtuk egymás vérét, hogy felhúzva vagy leeresztve legyen a redőny. Ő volt a kompromisszum kész, nem tehetett szerencsétlen mást, mert amint elaludt idegtépő lassúsággal elkezdtem felhúzni az egyik felét.

Lemondóan és egy 10 évestől meglepő megvetéssel törte meg a szerencsétlenkedésem:

– Húzzad! De csak annyira ami egy kis macska fejének elég, hogy benézzen!!

Olyan gyakran bámulnak be macskák egy sötét szobába, hogy őket kell mértéknek használni.  

Most már tudom, hogy egy melatonin nevű hormon csak akkor tud termelődni, ha töksötétet kap, még a csukott szemhéjon keresztül is érzékeljük a világosságot. Tesómnak volt igaza, de én még mai napig szeretek nézelődni elalvás előtt.  Besüt a hold, más hangulata van egy nyugalmas térnek, amit a lakók lassú lélegzete tölt meg.

Gyerekként nagyon szerettem az olyan vendégségeket, amikor legeltethettem a szemem egy gyerekes, kiskocsit húzó, mosolygós állatos tapétán, vagy éjszaka egy tyrannosaurus rex nézett le a poszterről.

Milyen jó egy kép részleteivel az agyadban történeteket fabrikálni és beleképzelni magad, miközben egyre álmosabb leszel.

A vizuális ingerek egy saját térben fokozzák a “hazajöttem” komfort érzését és nem utolsó sorban formálják az ízlését annak aki benne lakik. Szeretnék mindkettőnk unokaöccsének csinálni valami kis fali díszt a szobájába, amihez szétnéztem a bedrótozott akashában, az interneten.

Nagyon sok bájos, kedves dolgot találtam ellenben annyi sok divat majom hülyeséget, aminek annyi értelmét láttam elhelyezni egy kisgyerek szobájában, amíg anyu villoghat vele a “kreatív” blogjában vagy a facsén.

Alapvetően néhány dolgot szeretnék kerülni:

– Nem kell egy 3 évest bibliai idézettel, életbölcsességgel traktálni, amit még el sem tud olvasni.

– Mi köze van egy ovis gyereknek a  szarvasagancshoz? Miért teszel ki ilyesmit a szobájába, egyáltalán hogy tud ez divatos lenni? Nézzetek szét akármelyik külföldi blogon, mindenre ráteszik. Tetoválás, gyertyatartó, lámpa, pöttyözve, arannyal fújva stb. Annyira avítt és ízléstelen, valahogy nekem jobban elviselhető ha tartozik hozzá egy gyönyörű, élő állat.

ui: Már Ace Ventura is rohamot kapott tőle 96′-ban!

– Érdeklődésének, életkorának, színvilágának megfelelő formák. Csak azért, mert a lakásodat egy lakberendező összehangolta, miért kell annak a szerencsétlen gyermeknek minden képi élményét mondjuk bézs-mohazöld-re festeni?

Gép mániás gyermek esetében, mint most például, ennek megfelelően válogattam, persze be be csúszott néhány cukiság, amit én is áhítattal szemlélnék minden alkalommal a lakásban.

képek forrása: https://www.pinterest.com/vankosalom/art-for-the-little/

A munkánkból adódóan szép kis szeletet kapunk Magyarországból, vagy csak inkább a keleti fertályból. Múlt héten olyan tapasztalat jött velünk szembe, ami olyan ritka, hogy belekerülhetne a top 10 érdekes (értsd furcsa) magyar otthonba. Kóros gyűjtgetőknél járunk. Nem olyan ritka mint gondolnád, minden 1000 alkalomra jut egy. Egy jól szituált, kedves idős pár járt nálam az irodában a hét elején és megbeszéltem velük egy munkát.
Alig vártam, mert elmesélték, hogy befogadják az állatokat, otthont adnak nekik, de szerencsére van elég helyük, mert egy nagy házban laknak egy nagy kert közepén, a város egyik legszebb övezetében. Egész héten vártam hogy bolyhos cicákat és elhízott kutyákat gyomrozzak munka fedőnév alatt. Megemlítették, hogy milyen borzalmas körülmények között tartotta a szomszéd az állatait, akinek furcsa betegsége volt, mindent összegyűjtött és semmitől sem tudott megszabadulni. Hiába úgy hisszük, hogy Debrecen nagy város, mégsem elég nagy, hogy ne tudjuk miről beszélnek, a mi munkánk volt egy éve. Utólag nagyon bántam, hogy szóba jött, mert “bölcsen” annyival tereltem le a megboldogult szomszédot, hogy: szegény ember, beteg volt.

Régi ház, kívülről nem látszott semmi. Zárt ajtók mögött viszont rájöttünk, hogy ők is ebben  szenvednek. Kényszeríteni kellett magunkat, hogy nem nézzünk szét tátott szájjal és próbáljunk úgy viselkedni, mintha ez egy átlagos élettér lenne.
Járatok voltak a lomok között, a szemétben és harminc évre visszamenőlegesen összegyűjtött csomagolások, és tejfölös dobozok rengetegében. Teljesen leszívta az energiáinkat az a mérhetetlen káosz, amelyből néha megláttuk egy egy ex kóbor macska felvillanó, csipás szemét. Az állatoknak van szőre és ürüléke, nem szellőztettek a sok cucc miatt, nem lehetett kinyitni az ablakokat.
Rájöttem az indítékra, ami miatt a kóbor állatok védelmezői: vonzódnak hozzájuk, mint azokhoz a lomokhoz, amit az utcáról szednek fel és halmoznak, halmoznak.
Be kellett harapnom a számat, hogy ne lássák a mosolyomat, amikor ellőtték minden rendetlen tulajdonos örökös mentegetőzését: – Elnézést a rumli miatt, ÉPP KÖLTÖZÉSBEN vagyunk.
Gondoltam magamban: – ja biztos az elmúlt negyven évben költözködtök.  
Egész idő alatt azon bosszankodtam, hogy milyen képmutatóak az emberek, hogy volt bátorságuk lesajnálni a szomszéd embert, amikor ők ugyanabban a cipőben jártak. Felháborított, mert látszott, hogy kívülre próbálják azt a képet mutatni, hogy minden ok, a kertjük szépen karban volt tartva, a ház előtt állt egy takaros kis autó. A szomszéd legalább nem volt olyan képmutató, hogy adott az emberek véleményére, ha azt az életformát élte.
Magamra is mérges voltam, mert olyan naíva vagyok, engem az orromnál fogva lehet vezetni egy kis kedvességgel. Nem láttam, nem vettem észre semmit. Megfogadtam magamban, hogy a személyes véleményemet akármilyen jó szándékúnak látom a másik felet, megtartom magamnak.
Ez a hajlam mindenkiben ott van, valamilyen mértékben ragaszkodnunk kell a tárgyainkhoz. Mikor hazamentünk aznap szomorúan vettem észre, hogy annyira szeretem a régi dolgokat, szentimentálisan ragaszkodom és élvezem a vadászatot, amivel a megszerzésük jár. Az irányt nálunk is észrevettem. Talán ezért is jó, hogy eltérünk P.-vel. Ha egymás kedvére halmoznánk, ide lyukadnánk ki, de így mindig ott lesz az ő rosszallása, ami engem visszatart.
Ez a “jó lesz még valamire” vagy nálam “kell egy ötletemhez, amit még nem tudom mikor fogok megvalósítani” gondolat a praktikumból táplálkozik, a takarékosság és kicsit a környezettudatosság működteti. Ilyen esetben is meg lehet találni az arany középutat.
Valós igények felmérése (mennyire van igazából szükségem, minek száz befőttes üveg, ha csak ketten vagyunk rá megenni, amit el akarok tenni bele) + józan felső határ (20 db). Ha a vonal felé megyek a felesleget könyörtelenül ki kell dobálni.
Menj haza és a feng-shui-ra hivatkozva lomtalaníts, a csí had kavarogjon, gurgulázzon a lakásban. Eskü, ha hazamegyek én is azt teszem.

Képek forrása: http://www.letudokszokni.hu/cikkek/26/Kenyszeres-gyujtogetes